Hírek
2011. Október 04. 07:33, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Amíg nem zárul le a nyomozás, nem indul per a Mal ellen
A nyomozás lezárásáig nem indít pert az állam a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóirodája hétfőn.
A KIM közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda eljárása még nem zárult le, és újabb gyanúsítások is vannak. „Amíg tart a nyomozás, polgári peres eljárás biztosan nem indulhat az ügyben” – írták.
Egy tavaly októberi kormányhatározat tartalmazza, hogy a kormány a károkozó Mal Zrt.-vel szembeni igényeit érvényesíteni kívánja, ezért felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg a Mal Zrt. ellen a magyar állam nevében indítható kártérítési eljárás lehetőségét, és intézkedjék az eljárás megindítására.
A vörösiszap-katasztrófával összefüggésben tizenöt embert gyanúsítanak, valamennyien a Mal Zrt. jelenlegi és egykori munkavállalói, mindannyian szabadlábon védekeznek.
A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét. (da)
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok