Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2012. Január 13. 14:12, péntek | Külföld
Forrás: mno.hu/MTI

Az oroszok már az iráni háborút emlegetik

Az oroszok már az iráni háborút emlegetik

Az oroszok szerint az Irán ellen irányuló újabb szankciók a háború rémét vetítik előre. Eközben Ahmedinezsád Dél-Amerikában bizonygatta igazát, míg már Japánban is napirenden van a helyzet.

„Az Irán elleni újabb szankciókra, valamint egy olyan hadműveletre, amelyet az ország ellen indítanának, a nemzetközi közösség kétségkívül úgy tekintene, mint amelyeknek a teheráni rendszer megváltoztatása a célja” – mondta Gatilov.

Az Európai Unió várhatóan január 24-én dönt arról, milyen újabb szankciókkal sújtsa Iránt atomprogramja miatt, az újabb büntetőintézkedések célpontja a kőolajipar mellett az iráni központi bank.

„Az országgal való katonai együttműködést korlátozó korábbi ENSZ-határozatok miatt úgy véljük, hogy a szankcionálás eszköze mostanra elavult” – tette hozzá az orosz külügyminiszter-helyettes.

Gatilov szerint az újabb büntetőintézkedések bevezetése akadályozza az iráni atomprogram körül kialakult válság békés megoldását. Hozzátette, hogy „az utóbbi időben az Iránnal kapcsolatos helyzet kiszélesedésének világos tendenciáját figyelik meg”.

„A nyugati országoknak az ENSZ Biztonsági Tanácsa keretét meghaladó egyoldalú szankcióinak negatív hatása lesz Irán lakosságára és gazdaságára, és aláássa a nemzetközi közösségnek az iráni atomprogram rendezésére irányuló erőfeszítését” – mondta végezetül Gennagyij Gatilov.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eddig hat alkalommal sújtotta büntetőintézkedésekkel Iránt vitatott atomprogramja miatt.

Irán ellen fog állni

Az iráni nép ellen fog állni a Teherán nukleáris programja miatt aggódó nemzetközi közösség fokozódó nyomásának – jelentette ki Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök csütörtökön latin-amerikai körútjának utolsó állomásán, az ecuadori fővárosban, s hozzátette, a Nyugatot valójában országának „függetlensége” aggasztja. „A Nyugat úgy döntött, hogy inkább nyomást gyakorol ránk. Zaklatják országunkat és népünket, egyértelmű azonban, hogy az iráni nép ellen fog állni” – jelentette ki Quitóban az iráni államfő, négy országot érintő körútjának utolsó sajtóértekezletén. „A nukleáris téma csak politikai ürügy. Az egész világ tudja, hogy Irán nem akar atombombát gyártani” – fűzte hozzá Ahmedinezsád. „Irán nem nukleáris programja miatt okoz gondot. A problémát a(z iráni) fejlődés és a függetlenség okozza” – hangoztatta.

Vasárnap kezdett, Venezuelát, Nicaraguát, Kubát és Ecuadort érintő körútján az iráni államfő vendéglátói biztosították őt az ország polgári célú nukleáris programjának támogatásáról. Latin-amerikai szövetségeseit, a kontinens baloldali vezetőit az Irán és a Nyugat közötti fokozódó feszültség légkörében kereste fel Ahmedinezsád.

Japán óvatosan fogalmaz

A stabil olajpiaci árak fenntartása létfontosságú ahhoz, hogy hatásosak legyenek az Irán ellen bevezetendő szankciók, mert a magasabb olajárakból Teherán esetleg hasznot húz, míg a világgazdaságnak kárt okoznak – vélekedett pénteken a japán külügyminiszter. Gemba Koicsiro francia kollégájával, Alain Juppével Tokióban tartott közös sajtóértekezletén fejtette ki véleményét. Mint mondta, az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket sürget. „Mi úgy véljük, hogy nagyon körültekintően kell elfogadni egy ilyen döntést.”

Előző nap Azumi Dzsun pénzügyminiszter Tokióban Timothy Geithnert, az amerikai pénzügyek irányítóját fogadta. Ő úgy fogalmazott, hogy szeretnének konkrét lépéseket tenni az iráni olaj behozatalának csökkentésére, de tervezett módon. Tokiónak időre van szüksége a feldolgozott kőolajipari termékek importja területén, ezért kéri, hogy Washington ezt vegye figyelembe. Az Iránból származó olaj tíz százaléka a teljes japán olajimportnak.

Peking Irán oldalán

Azumi kijelentése alapján úgy tűnhetett, Tokió felsorakozik az amerikai érvek mögé, ami a washingtoni diplomácia győzelmét jelentené azt követően, hogy Peking határozottan elutasította az Irán elleni szankciók gondolatát. A nyilvánvaló ellentmondásról is kérdezték pénteken Gemba Koicsirót, aki azt felelte, hogy a japán kormány megvizsgálja a kérdést és közös álláspontot alakít ki.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld

Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok

Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.

2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld

Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt

A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.

2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld

Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között

Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.

2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld

Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban

Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.