Hírek
2019. Március 15. 11:08, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Fogasy új autóval indul a Mitropa Kupán

Új autóval áll rajthoz Fogasy Gergely és Berendi Dávid, akik egy Ford Fiesta R5-tel szeretnék megvédeni Mitropa Kupa bajnoki címüket.
A páros a hétvégén, az egyik legnehezebb Mitropa futammal, az osztrák Rebenland Ralival kezdi a szezont.
„Nagyon szerettük a Peugeot-t és büszkék vagyunk rá, hogy tavaly azzal lettünk bajnokok, de az idei évre szerettünk volna autót váltani – mondta Fogasy. – Amikor a Fordot kipróbáltam, már az első métereken otthon éreztem benne magamat, mindig is ilyen autóra vágytam, de eddig nem tudtam, hogy létezik.
A héten teszteltünk, ami után nagyon bizakodó vagyok. Az biztos, hogy a Ford többet tud, mint a tavalyi autónk, most már csak rajtunk múlik Dáviddal, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. Nem titkolt célunk, hogy az idén megvédjük a Mitropa Kupa bajnoki címünket. Ez nem lesz könnyű, mert várhatóan erősödik a mezőny.
A bajnokság a két osztrák futammal kezdődik, amik a pályákat tekintve a legnehezebbek. Ráadásul az osztrák mezőny az egyik legerősebb, a Mitropa Kupa pontozásában pedig az is számít, hogy abszolút értékelésben hol végzel. Ezért az első két versenyt sokan ki is hagyják és csak Horvátországban kezdik a szezont.
A Rebenland Ralin mi tavaly elég hamar kiestünk, úgyhogy nincs sok tapasztalatunk, az autó is új lesz, ezért jóslatokban nem szeretnék bocsátkozni. Szeretnénk verseny körülmények között kitapasztalni a Fordot, célba érni, és ha már ott vagyunk, akkor a lehető legjobb eredményt elérni.“
A Mitropa Kupa 2019-es versenynaptára
március 15–16. Rebenland Rali (Ausztria)
április 5–6. Lavanttal Rali (Ausztria)
május 3–4. Opatija Rali (Horvátország)
május 24–25. Velenje Rali (Szlovénia)
július 5–6. Casentino Rali (Olaszország)
augusztus 2–3. Baranya Kupa (Magyarország)
szeptember 19–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
szeptember 27–28. Citta di Bassano Rali (Olaszország)
október 18–19. 3-Städte Rali (Németország)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.