Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2012. Január 11. 12:38, szerda | Belföld
Forrás: mno.hu/MTI

Kilenc ember ellen emeltek vádat az őssejtügyben

Kilenc ember ellen emeltek vádat az őssejtügyben

Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt összesen kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség az II–III. kerületi bíróságon a 2009-ben kirobbant őssejtügyben.

Mondta Ihász Sándor fővárosi főügyész szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.

Mint elhangzott, a vádlottak között van Pákh Imre műgyűjtő, Fásy Ádám zenész, valamint egy ukrán orvosprofesszor és egy szintén ukrán biológus. Az ügyészség valamennyi vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól – tették hozzá.

A vádirat szerint engedély nélkül végeztek őssejtkezeléseket a kifejezetten erre a célra alapított IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt. kaposvári klinikáján. A cég négy dunántúli városi kórházzal kötött szerződést a kezelésekhez szükséges őssejtek beszerzésére. Az IRM Zrt.-nek a vádirat szerint csak az őssejtek levételére és tárolására volt engedélye, terápiás célra nem használhatták volna fel a sejteket – hangzott el a műsorban.

Ihász Sándor fővárosi főügyész azt mondta: az ügyben több jogkérdést kellett értelmezni. Köztük azt, hogy megállapítható-e az emberi test tiltott felhasználása, de felvetődött a kuruzslás, illetve a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés is.

Mint kifejtette, a csalás tényállása – a tévedésbe ejtés, tévedésben tartás – abban valósult meg, hogy egyrészt a páciensek és hozzátartozóik előtt eltitkolták, hogy nincs engedélyük, másrészt a kockázatok és mellékhatások tekintetében nem adtak teljes körű tájékoztatást. Ráadásul az ilyen beavatkozásról – a tudomány jelen állása szerint – nem bizonyított, hogy ténylegesen hasznos vagy gyógyulást eredményező lenne – hangsúlyozta a főügyész.

A Nemzeti Nyomozó Iroda korábban emberi test tiltott felhasználása miatt folytatott eljárást annak kapcsán, hogy a gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től, anyagi ellenszolgáltatás fejében. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy 5 millió forintot fizettek. A rendőrség szerint a gyanúsítottak több helyszínen is végeztek illegális őssejtkezelést, miközben az ezt alkalmazó cégnek csak őssejt tárolására volt engedélye, értékesítésre és beültetésre nem.

A Magyar Nemzet tavaly áprilisban számolt be arról, hogy már kilenc embert gyanúsítanak a hatóságok az őssejtügyben. 2009 nyarán a fővárosi Nyírő Gyula Kórház területén működő bérelt magánrendelőben értek tetten három gyanúsítottat, amint – a gyanú szerint – éppen őssejtbeültetést akartak végezni; a magyar, ukrán és amerikai állampolgárokat őrizetbe vette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), egy negyedik gyanúsítottat pedig Siófokon fogtak el – írta annak idején a lap.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld

A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban

A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.