Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2011. Szeptember 14. 14:29, szerda | Kék hírek
Forrás: OrientPress

Minősített bűncselekmény lesz az uzsorázás

Minősített bűncselekmény lesz az uzsorázás

A büntető törvénykönyvben szigorítják a már létező uzsora-bűncselekmény tényállását – erről beszélt tegnap Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszter.

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője kijelentette, két héten belül a kormány elé kerülhet a Btk.-módosítás - írja a Magyar Hírlap.

Míg az uzsora-bűncselekmények esetében az üzletszerűség jelenleg alapesetnek minősül, addig a jövőben minősített eset lesz, vagyis az egyszeri uzsorázás is bűncselekménynek számít majd – mondta Szijjártó Péter a Btk. várható szigorításáról. A jogszabálytervezet két héten belül kerülhet a kabinet elé. A miniszterelnöki szóvivő szerint véget kell vetni annak, hogy egyesek a kiszolgáltatott helyzetben lévőkön „élősködjenek”. Koncepció készül arról is, hogy a készpénzben nyújtott segélyezés aránya csökkenjen, a természetbeni segélyezésé pedig emelkedjen.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyar Rádiónak azt mondta, a Btk.-módosítással lehetővé válna, hogy koncentráltabban lépjenek fel az uzsorajellegű bűncselekmények ellen. Hozzátette, szigorúbban kell büntetni ezt a bűncselekményt, és jobban meg kell védeni a tanúkat, hiszen sok esetben a felderítést és a bizonyítást nehezíti, hogy az érintettek nem mernek tanúskodni.

A Navracsics vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közölte, több megoldást is lehetségesnek tartanak az uzsora-bűncselekmények elleni fellépés hatékonyságának javítására. Ezek között szerepel, hogy az uzsoragyanús ügyekben az ügyész keresetet indíthatna. A tárca másik javaslata alapján nem csak az üzletszerűen elkövetett uzsorázás lehetne a bűncselekmény megállapításának alapja. Erre példaként citálják azt, amikor az uzsorás ugyan csak egy alkalommal nyújt uzsorakölcsönt, de ezzel egyidejűleg aláírat az adóssal egy ingatlan-adásvételi szerződést azzal a kitétellel, hogy ha nem fizet, átíratja a nevére a házat. Végül pedig ezt meg is teszi – akár még úgy is, hogy az adós fizet. A harmadik verzió szerint, hasonlóan a bűnszövetségben elkövetett korrupciós bűncselekményekhez, uzsoraügyekben is alkalmazni lehetne a korlátlan enyhítés lehetőségét. Ha a bűnszövetségben uzsorázó elkövető önként feljelenti társait, akkor esetében a kiszabandó büntetést akár mellőzni is lehetne.

OrientPress Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült