Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2016. Március 05. 07:24, szombat | Külföld
Forrás: Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:

Németországban elítéltek egy Szíriából visszatért dzsihadistát

Németországban elítéltek egy Szíriából visszatért dzsihadistát

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezetben viselt tagság miatt elítéltek egy német állampolgárt pénteken Düsseldorfban.

A Szíriából visszatért 25 éves fiatalember viszonylag enyhe büntetést kapott, mert segítette a hatóságokat további IÁ-tagok kézre kerítésében.

A német sajtóban Nils D.-ként azonosított férfi 2013 novemberétől csaknem egy évig tevékenykedett az Iszlám Állam szolgálatában. Volt például tolmács, és részt vett egy olyan különítmény legkevesebb tíz bevetésében, amelynek feladata a dezertőrök és feltételezett árulók utáni vadászat volt.

Vallomása szerint azért tért vissza Németországba, mert felismerte, hogy túlélési esélye csekély, és azzal az ígérettel sikerült eltávozási engedélyt szereznie, hogy elrabolja kislányát az Iszlám Államnak.

Hazájába 2014 októberében érkezett vissza. A német hatóságok akkor már tudtak róla, rögtön figyelni kezdték, és egyebek között a telefonja lehallgatásával gyűjtött adatok alapján tavaly januárban letartóztatták.

Végül négy és fél év börtönbüntetést róttak ki rá, de akár tíz évet is kaphatott volna a düsseldorfi tartományi felsőbíróságtól. Az ügyben eljáró bírói tanács vezetője az ítélet indokolásában kiemelte, hogy az Iszlám Állam szempontjából nézve árulásnak minősülő együttműködést kezdett a német hatóságokkal, értékes információkat adott át a szervezet működéséről, németországi kapcsolatairól és Szíriából Németországba visszatért tagokról, akik közül már öt ellen eljárást indítottak.

A Dinslakenben született Nils D. 2013-ban csatlakozott a város egyik negyede után lohbergeri brigádnak elnevezett szalafista - a muzulmán vallás egy szélsőséges irányzatát követő - csoporthoz. Szakértők szerint esete a radikalizálódás szinte tankönyvi példája. Korábban nem foglalkozott vallással, kisebb bűncselekményekért többször elítélték, voltak drogproblémái, és már 15 éves korában apa lett. A helyi szalafisták befolyása alá egy unokatestvére révén került, aki időközben meghalt egy iraki öngyilkos merényletben. A befolyásolás hatására azonosult az Iszlám Állam céljaival, a muzulmán vallás mérsékelt irányzatait nem ismerte meg.

Radikális iszlamista szellemiségét megőrizte, amikor visszatért Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szülővárosába, és letartóztatása után is sokáig határozottan kitartott nézetei mellett. Fél év telt el, mire részletes vallomást tett. Azóta állítása szerint nemcsak az Iszlám Állammal szakított, hanem egyre inkább elfordul a szélsőségektől, és jelezte, hogy részt akar venni egy programban, amelynek célja kiugrott IÁ-tagok támogatása a társadalmi visszailleszkedésben.

Észak-Rajna-Vesztfália a németországi szalafista szubkultúra fellegvára. Ebből a közegből kerül ki az úgynevezett terrorturisták többsége is, akik Németországban radikalizálódnak, majd távoznak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista szervezethez.

A tartományi alkotmányvédelmi hivatal szerint a mintegy 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában nagyjából 2500 szalafista él, háromnegyedük német állampolgár. Minden ötödik lehet hajlandó arra, hogy erőszak alkalmazásával érvényesítse elveit.

Nils D. az első a lohbergeri brigádból, aki "kipakolt".

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 09:00, szombat | Külföld

A Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.

2024. Október 05. 08:55, szombat | Külföld

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás

2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld

Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium

Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld

Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram

Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.